19th Ave New York, NY 95822, USA

GDPR & Jogi tájékoztatás

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

I. BEVEZETÉS

Jelen Adatvédelmi tájékoztató célja, hogy az érintetteknek az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (2016. április 27.) (a továbbiakban: „GDPR”) valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: “Info tv.”)  alapján előzetes tájékoztatást nyújtson az érintettek személyes adatainak kezeléséről a Facepakk Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg.01-09-345387; adószám: 26797540-2-41.), mint adatkezelő (a továbbiakban: “Adatkezelő”) által működtetett www.facepakk.com internetes oldal (a továbbiakban: “Honlap”) és az ahhoz kapcsolódó szoftver (applikáció) használata kapcsán.

A Facepakk szolgáltatás és a szolgáltatás használatához kapcsolódó Honlap, valamint szoftver (applikáció), mint számítógépes programalkotás kizárólagos jogosultja Domokos Béla (anyja neve: Biró Terézia; született: Szekszárd,1982.06.10.). Az Adatkezelő jogosult a Honlap és a szoftver (applikáció) hasznosítására.

Az Adatkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az adatkezelés során betartsa a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi előírásokat, így különösen a GDPR rendelkezéseit. A személyes adatok kezelését az adatkezelő alábbi alapelvek betartása mellett végzi, a GDPR irányelveinek betartásával:

• Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie.
• Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.
• A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
• Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

Érintett alatt azt a személyt értjük, akinek személyes adatait azAdatkezelő kezeli.

 

II. AZ ADATKEZELŐ SZEMÉLYE ÉS ELÉRHETŐSÉGEI

A Honlap működésével kapcsolatban kezelt adatokvonatkozásában az Adatkezelő Facepakk Korlátolt Felelősségű Társaság. Az adatkezelő elérhetőségei és adatai:

Székhely/postázási cím: 1025 Budapest, Görgényi út 8.

Adószám: 26797540-2-41
E-mail elérhetőség: info@facepakk.com
Bejegyző bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 01-09-345387

 

III. IRÁNYADÓ JOGSZABÁLYOK

Adatkezelőnek az adatkezelése során az alábbi jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően kell eljárnia, a jelen szabályzatban foglaltak szerint:

• Az Európai Parlament és a Tanács (Eu) 2016/679 Rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: GDPR)
• Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (atovábbiakban: Infotv.).
• A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.).

• A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.).

IV. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

A GDPR-ban meghatározott fogalmak, amelyek közül jelen szabályzat jellegével összhangban az alábbi fogalmak emelendők ki:

• személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („Érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
• adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.
• adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja.
• adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
• címzett: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak.
• harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
• nyilvántartási rendszer: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető.
• adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
• képviselő: az az Európai Unióban tevékenységi hellyel, illetve lakóhellyel rendelkező és az adatkezelő vagy adatfeldolgozó által a 27. cikk alapján írásban megjelölt természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely az adatkezelőt vagy adatfeldolgozót képviseli az adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra az e rendelet értelmében háruló kötelezettségek vonatkozásában.
• vállalkozás: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő társaságokat és egyesületeket is.
• adatvagyon leltár: az adatkezelő által kezelt személyes adatok körének és jellegének felmérését szolgáló dokumentum.

• technikai és szervezési intézkedések: az adatkezelő által az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelően meghatározott eljárásrend annak biztosítása és bizonyítása céljából, hogy a személyes adatok kezelése a GDPR-ral összhangban történik. Ezeket az intézkedéseket az adatkezelő felülvizsgálja és szükség esetén naprakésszé teszi.

V. ÁLTALÁNOS ADATKEZELÉSI JOGALAPOK

A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbiakban meghatározott jogalapok egyike teljesül:

• Az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez (a továbbiakban: hozzájáruláson alapuló adatkezelés).
• Az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges (a továbbiakban: szerződésen alapuló adatkezelés).
• Az adatkezelés az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges (a továbbiakban: jogi kötelezettségen alapuló adatkezelés).
• Az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges (a továbbiakban: létfontosságú érdeken alapuló adatkezelés).
• Az adatkezelés közérdekű vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges (a továbbiakban: közhatalmi jogosítványon alapuló adatkezelés).
• Az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek (a továbbiakban: jogos érdeken alapuló adatkezelés).

• Az Adatkezelő egy adott személyes adatkör kezelése vonatkozásában mindig csak egy jogalap alapján végzi az adatkezelést. Az adatkezelés jogalapja az adatkezelés során változhat.

VI. ADATBIZTONSÁG

Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

• az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
• hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
• változatlansága igazolható (adatintegritás);
• a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

Adatkezelő olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi

• a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
• a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
• a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

 

VII. AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA, CÉLJA, A KEZELT ADATOK KÖRE, AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAM, AZ ADATVÉDELMI FELELŐS

Kezelt adatok

Adatkezelés célja

Adatkezelés jogalapja

Adatkezelés időtartama

1.) Honlapon megjelenített kapcsolatfelvételi, regisztrációs űrlap kitöltésével az Érintett:

Neve (vezetéknév, keresztnév)

E-mail címe; GPS koordinátái; lakcíme, fényképe, telefonszáma

Jelentkezés biztosítása, szerződés teljesítése, kapcsolatfelvétel.

Az Adatkezelő adatkezelése a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az Érintett hozzájárulása és b) pontja szerint a szerződés teljesítése.

A hozzájárulás visszavonásáig vagy amíg a szerződés teljesítéséhez szükséges, de legfeljebb a szerződéses kapcsolat lezárásáig, a felhasználói fiók törléséig.

2.) Hírlevélre történő feliratkozás esetében az Érintett:

Neve (vezetéknév, keresztnév)

E-mail címe

Marketing célú megkeresések, tájékoztatók küldése az újabb konferenciákról, szolgáltatás színvonalának fenntartása.

Az Adatkezelő adatkezelése a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az Érintett hozzájárulása.

A hozzájárulás visszavonásáig, azaz a leiratkozásig.

3.) Csomagfeladásnál a címzett, mint ez esetben Érintett alábbi adatai kerülnek rögzítésre:

Neve (vezetéknév, keresztnév), lakcíme, telefonszáma

Szerződés teljesítése, kapcsolatfelvétel

Az Adatkezelő adatkezelése a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az Érintett hozzájárulása.

A hozzájárulás visszavonásáig, azaz a leiratkozásig.

Amennyiben a Facepakk szolgáltatás keretében a feladó és a szállító között csomag szállítására vonatkozó megállapodás jön létre, úgy a feladó és szállító, mint Érintettek hozzájárulása alapján személyes adataik egymás részére átadásra kerülnek.

Az Adatkezelőnél Adatvédelmi Tisztségviselő nincs kinevezve. Az Érintettek adatvédelmi kérdésekkel kapcsolatban az alábbi e-mail címre küldjék el megkeresésüket:

• E-mail cím: ugyfelszolgalat@facepakk.com

Az adatkezelő tájékoztatja az Érintetteket, hogy a Honlap használata során és érdekében az Érintettek egymás alábbi adatairól szereznek tudomást:

• Név (vezetéknév, keresztnév), e-mail cím; GPS koordináták; lakcím, fénykép; számlázási adatok, telefonszám.

VIII. ADATFELDOLGOZÓK, HÍRLEVÉL

Az Adatkezelő az Érintett által megadott személyes adatokat nem továbbítja más személy részére. Ha erre mégis szükség lenne, az adatok továbbítására csak az Érintett előzetes tájékoztatását és hozzájárulását követően kerülhet sor. Kivételt képez ez alól a hatóság, vagy bíróság hivatalos megkeresése esetében történő adattovábbítás.

A hírlevélre történő feliratkozásnál a weboldalon az Érintett hozzájárulását adja a marketing célú megkeresésekhez.

Ön bármikor ingyenesen, korlátozás és indokolás nélkül leiratkozhat a hírlevélről a hírlevelekben szereplő leiratkozási linken keresztül, vagy az email címre küldött törlési kérelemmel.

A hírlevélről történő leiratkozás esetén törlésre kerülnek a hírlevél küldéséhez kapcsolódóan nyilvántartott személyes adatok és Ön nem kap többé tőlünk hírlevelet és értesítést.

EDM (e-mail direkt marketing) szolgáltató (e-mail címeket, neveket, cégneveket tárol): ………………………………………….. (privacy policy: …………………………………)

 

IX. TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ

A Honlap tekintetében tárhelyszolgáltatóként az alábbi társaság működik közre:

Jeriko Blue Kft. (1094 Budapest, Viola u. 44 fszt 1)
Adószám: 12481187-2-43
Tel: 06-1-220-498
E-mail: info@xls.hu

illetve

SiteGround Hosting EOOD
6 Olimpiyska Str.
1166, Sofia
www.siteground.com/company#contactus

Az adatok fizikai tárolásának helyszíne: USA, illetőleg EU területe.

X. COOKIERA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Tájékoztatjuk, hogy a Honlapon az Érintett azonosítása érdekében kisméretű adatfájlokat (a továbbiakban: „Cookie”) használunk. Ezen cookie-k a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Analytics rendszerén keresztül történik. A weboldal látogatásával és annak egyes funkciói használatával az Érintett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az említett cookie-k az Érintett számítógépén tárolódjanak és ahhoz az Adatkezelő hozzáférhessen.

A cookie-k 30 napig tárolódnak, az Érintett ugyanakkor böngésző program segítségével beállíthatja és megakadályozhatja a cookie-kal kapcsolatos tevékenységet. Felhívjuk azonban figyelmét arra, hogy ez utóbbi esetben, a cookie-k használata nélkül előfordulhat, hogy nem lesz képes használni a weboldal minden szolgáltatását.

Az Adatkezelő, technikai közreműködőként biztosíthatja, hogy a honlapok látogatása során az Adatkezelővel együttműködő harmadik személyek, különösen a Google Inc. cookie-k segítségével tárolják, ha az Érintett korábban már látogatást tett az Adatkezelő honlapján és ez alapján hirdetést jeleníthetnek meg az Érintettnek.

A cookie-t az Érintett képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa.

A Honlap használata során harmadik félként a Google Maps használhat cookie-kat, az ezekkel kapcsolatos adatvédelmitájékoztatás a https://policies.google.com/privacy?hl=huoldalon található meg

A Honlap használata során harmadik félként a Facebookhasználhat cookie-kat, az ezekkel kapcsolatos adatvédelmitájékoztatás a https://www.facebook.com/policy/cookies/oldalon található meg.

 

XI. AZ ÉRINTETTEK JOGAI AZ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOSAN

Az Érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni az Adatkezelő rendszerében kezelt adatairól, mellyel kapcsolatosan az Adatkezelő köteles az adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás és szabályzat elérhetőségéről a megfelelő információt megadni az Érintett részére haladéktalanul, de legfeljebb 15 (tizenöt) napon belül annak érdekében, hogy az Érintett az alábbi információkat: kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, annak jogalapjáról, az időtartamáról, valamint arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg adatait.

A kérelme benyújtásától számított 20 (húsz) napon belül írásban, a tájékoztatás kérés formájától függően papír, vagy elektronikus úton megkapja. Papíralapú kérelmezés esetében az esetlegesen felmerülő költségeinket felszámítjuk.

Tekintettel arra, hogy az Érintett a személyes adatai kezelése ellen tiltakozhat, az adatkezelést korlátozhatja ennek megfelelően az Adatkezelő köteles 20 (húsz) napon belül a korlátozásnak megfelelően az adatkezelést korlátozni, illetve a döntésben meghatározottakat átvezetni és erről az Adatkezelő részére megadni a megfelelő tájékoztatást elektronikus úton.

Az Érintett az alábbi jogaival élhet e-mailes megkeresés útján:

Helyesbítéshez való jog

Az Érintett bármikor jogosult az Adatkezelő által kezelt helytelenül rögzített személyes adatai helyesbítését kérni. Az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbíti a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, illetve jogosult kérni a hiányos személyes adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az Érintett jogosult az Adatkezelő által kezelt személyes adatai törlését kérni, amennyiben hozzájárulását visszavonta, a szerződéses kapcsolat megszűnt és a törlés olyan iratra, okiratra nem terjed ki, amelyet törvényi előírás szerint meg kell őriznie az Adatkezelőnek. Utóbbi esetben a személyes adat nem törölhető.

Adatkezelés korlátozásához való jog

Az Adatkezelő köteles korlátozni a személyes adatot az Érintett erre irányuló kérelme esetében. Amennyiben feltételezhető, hogy a törlés sértené a rendelkezésünkre álló információk alapján az Érintett jogos érdekeit abban az esetben a személyes adatot korlátozni kell. Korlátozott adatként addig kell kezelni, ameddig fennáll az adatkezelési cél vagy jogos érdek, amely a személyes adat törlését kizárta.

Adatok hordozhatóságához való jog

Az Érintett kérheti az Adatkezelőtől a rá vonatkozóan kezelt adatok adathordozón, vagy papír alapon történő megtekintését.

A hozzájárulás visszavonásának joga

Az Érintett bármikor jogosult az adatkezeléshez adott hozzájárulást visszavonni, ilyen esetben a megadott adatokat rendszereinkből töröljük.

Az Adatkezelő az adatkezeléssel kapcsolatos felhasználói panaszokat megvizsgálja, és annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, amelyről értesíti a kérelmezőt írásban legkésőbb 30 (harminc) napon belül tájékoztatja. Ha az Adatkezelő az Érintett kérelmét nem teljesíti, közli a kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait az Érintettel.

XII. JOGÉRVÉNYESÍTÉS

Amennyiben megsértettük valamely, az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezést, vagy nem teljesítettük valamely kérelmét, akkor vélelmezett jogellenes adatkezelés megszüntetése érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálati eljárását kezdeményezheti.

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: 06-1-391-1400

Fax: 06-1-391-1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: http://www.naih.hu

Az Érintett ezen felül jogosult arra is, hogy jogait az illetékesbíróság előtt érvényesítse.

 

XIII. ADATTOVÁBBÍTÁS, ADATFELDOLGOZÁS, AZ ADATOKAT MEGISMERŐK KÖRE

Külföldre adattovábbítás nem történik.

Jelen weboldalon keresztül bármely formában Adatkezelőhöz érkező személyes adatokhoz a felhasználásra és jogalapra vonatkozó jogosítványok birtokában Adatkezelő alkalmazottai férhetnek hozzá.

 

XIV. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési Tájékoztatót az adatkezelés jogalapja, célja, kezelt adatok körén kívül egyoldalúan módosítsa.

 

XV. HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉS

A jelen szabályzat 2021. június 1. napján lép hatályba.

SÜTI SZABÁLYZAT

Mi a „cookie” („süti”)?

Amikor a látogató a Fapakk oldalát meglátogatja, egy apró file, ú.n. „cookie” (továbbiakban: „cookie” vagy „süti”) kerül a számítógépére, mely többféle célt szolgálhat.
Egyes általunk használt “sütik” elengedhetetlenek az oldal megfelelő működéséhez („folyamat sütik”), mások információkat gyűjtenek a weboldal használatával kapcsolatban (statisztikák), hogy még kényelmesebbé és hasznosabbá váljon az oldal. Néhány “süti” csak átmeneti és eltűnik a böngésző bezárásával, míg léteznek tartós változatok is, melyek huzamosabb ideig számítógépen maradnak.

Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról. A cookie-k (sütik) nem tartalmaznak személyes információkat, és nem alkalmasak az egyéni felhasználó azonosítására. A cookie-k (sütik) gyakran olyan egyéni azonosítót tartalmaznak – egy titkos, véletlenül generált számsort – amelyet az Ön eszköze tárol. Néhány cookie (süti) a honlap bezárása után megszűnik, néhány pedig hosszabb időre tárolásra kerül az Ön számítógépén.

A cookiek alkalmazásának jogalapja az Ön hozzájárulása.

Ha Ön nem egyezik bele, hogy cookie-kat használjunk, amikor Ön a weboldalon böngészik, előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni.
Minden böngésző lehetővé teszi a cookie beállításainak változtatását, a hozzájárulás visszavonását. Viszont nagyon fontos, hogy mivel a cookie-k célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése esetén előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve, hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

Milyen sütiket használunk?

A Facepakk weboldala sütiket használ (olyan betűkből és számokból álló, kis fájlok, amelyek a honlapra látogató felhasználó böngészőjében vagy a számítógépének merevlemezére továbbítva kerülnek tárolásra az Ön hozzájárulása esetén), hogy megkülönböztesse az adott felhasználót a Facepakk weboldalának más felhasználóitól. Ennek segítségével a felhasználó könnyebben böngészhet a Facepakk honlapján, és a sütik segítik a Facepakkot a honlap fejlesztésében.

A Facepakk weboldalának üzemeltetése során az alábbi típusú sütik kerülnek felhasználásra csoportosítás szerint:

Feltétlenül szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a Facepakk weboldalának működéséhez. Többek között ezek teszik lehetővé, hogy a Facepakk weboldalán Ön a korlátozott hozzáférésű területekre is be tudjon jelentkezni. Ezt a típusú sütit nem lehet letiltani.

A sütik által a következő információk kerülnek elhelyezésre/gyűjtésre: egyedi bejelentkezés adatai, munkamenet azonosító (hogy az oldal emlékezhessen az Ön beállításaira a munkamenet folyamán), szerver affinitás és hitelesítési adatok (hogy a kapcsolat a legmegfelelőbb szerverekkel kerüljön kialakításra és fenntartásra).

Feltétlenül szükséges sütiket használunk minden egyes munkamenet időtartamára (“munkamenet azonosító sütik” vagy “session sütik”) is.

 Munkamentet azonosító (session) sütik

A munkamenet-kezelés (session) alkalmával használt süti arra való, hogy információt tároljon a felhasználó beállításairól, vagy annak megváltozásáról. A munkamenet-kezelés engedélyezi a felhasználókra vonatkozó információk tárolását a szerveren (felhasználó név, vásárlási tételek, stb.). A session információk ideiglenesek, és törlődnek, miután a felhasználó elhagyta az oldalt a munkamenet azonosító sütik a weboldalról történő kijelentkezéssel, illetve böngészőjének lezárásával.

A munkamenet azonosító sütik használatával szolgáltatóink azt is ellenőrzik, hogy a hozzájárulási tájékoztatás funkcióját ellátó cookie értesítő megtekintetésre került-e, és biztosítják az online süti használati értesítés rendszeres megjelenését, amely az oldal süti használatáról és annak ki- és bekapcsolási lehetőségeiről tájékoztatja Önt. A munkamenet azonosító sütik továbbá tárolják az Ön személyes beállításait.

Böngészője süti funkciójának módosításával Ön elutasíthatja vagy letilthatja ezen sütik használatát. A legtöbb böngésző eszköztárában megtalálható “segítség” fül tartalmazza, hogy miként lehet az új sütik elfogadását leállítani, Ön miként kaphat értesítést új süti érkezéséről és miként lehet a már meglévő sütiket kikapcsolni. Ugyanakkor, amennyiben Ön elutasítja vagy letiltja ezen sütik használatát, nem lesz képes a Facepakk rendszerének használatára, mivel ezen sütik alapvetően szükségesek a Facepakk rendszerének működtetéséhez.

Analitikus/teljesítményt biztosító sütik

Ezen sütik által azonosítható és számolható a látogatók száma, valamint ezek mutatják meg, hogyan mozognak a látogatók a honlap használata közben. Ennek segítségével a honlap működését javítható, például segítünk a felhasználóknak, hogy könnyen megtalálják, amit keresnek.

Külső szolgáltatóként a Google Analytics segíti a honlap látogatottsági és egyéb web analitikai adatainak független mérését. A Google Analytics a Google Inc. tulajdonában lévő web elemző szolgáltatás. A Google Analytics a látogatók azonosításához úgynevezett tracking cookie-t használ, továbbá ezek segítségével elemzéseket, kiértékeléseket készít a felhasználó viselkedéséről a Honlap/Webplayer/Alkalmazás tulajdonosa, üzemeltetője részére. A Google Analytics nem rögzít olyan IP adatokat, amelyekkel az Érintett kétséget kizáróan azonosítható lenne.

Működőképességet biztosító sütik. 

Ezek a sütik segítenek a felhasználót felismerni, amikor újra ellátogat a honlapra. Annak tartalma ez által személyre szabható, a felhasználót nevén nevén lehet szólítani, és a beállításait megjegyezheti a rendszer.

Cookiek kikapcsolása:

Amennyiben nem szeretné, hogy a fentiekben írt információkat gyűjtsenek Önről a Weboldal használatával összefüggésben, az internetböngésző beállításaiban részben vagy egészben kikapcsolhatja a cookie-k használatát, vagy egyébként módosíthatja a cookie üzenetek beállításait. 

Harmadik személyek által elhelyezett cookiek:

A Weboldal tartalmazhat olyan információkat, különösen reklámokat, amelyek olyan harmadik személyektől, reklámszolgáltatóktól származnak, akik nem állnak kapcsolatban a Facepakkal. Előfordulhat, hogy ezen harmadik személyek is elhelyeznek cookie-kat, web beacon-okat a felhasználó számítógépén, vagy hasonló technológiákat alkalmazva gyűjtenek adatokat annak érdekében, hogy a felhasználónak a saját szolgáltatásaikkal összefüggésben címzett reklámüzenetet küldjenek. Ilyen esetekben az adatkezelésre az ezen harmadik személyek által meghatározott adatvédelmi előírások az irányadóak, és az ilyen adatkezelés tekintetében az Adatkezelő semmilyen felelősséget nem vállal. 

COOKIERA VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓBÓL

Tájékoztatjuk, hogy a Honlapon az Érintett azonosítása érdekében kisméretű adatfájlokat (a továbbiakban: „Cookie”) használunk. Ezen cookie-k a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Analytics rendszerén keresztül történik. A weboldal látogatásával és annak egyes funkciói használatával az Érintett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az említett cookie-k az Érintett számítógépén tárolódjanak és ahhoz az Adatkezelő hozzáférhessen.

A cookie-k 30 napig tárolódnak, az Érintett ugyanakkor böngésző program segítségével beállíthatja és megakadályozhatja a cookie-kal kapcsolatos tevékenységet. Felhívjuk azonban figyelmét arra, hogy ez utóbbi esetben, a cookie-k használata nélkül előfordulhat, hogy nem lesz képes használni a weboldal minden szolgáltatását.

Az Adatkezelő, technikai közreműködőként biztosíthatja, hogy a honlapok látogatása során az Adatkezelővel együttműködő harmadik személyek, különösen a Google Inc. cookie-k segítségével tárolják, ha az Érintett korábban már látogatást tett az Adatkezelő honlapján és ez alapján hirdetést jeleníthetnek meg az Érintettnek.

A cookie-t az Érintett képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa.

A Honlap használata során harmadik félként a Google Maps használhat cookie-kat, az ezekkel kapcsolatos adatvédelmitájékoztatás a https://policies.google.com/privacy?hl=huoldalon található meg

A Honlap használata során harmadik félként a Facebookhasználhat cookie-kat, az ezekkel kapcsolatos adatvédelmitájékoztatás a https://www.facebook.com/policy/cookies/oldalon található meg.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

A jelen ÁSZF 2020. január 31. napjától visszavonásig hatályos.

Preambulum

Jelen „Facepakk” Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Facepakk Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1025 Budapest, Görgényi út 8.; Cg.01-09-345387; adószám: 267975402-41.; képviseli: Domokos Béla ügyvezető; a továbbiakban: Szolgáltató vagy „Facepakk) által üzemeltetett, kizárólagos tulajdonában álló szoftver, a kapcsolódó online Facepakk platform valamint infrastruktúra (továbbiakban együttesen: „Rendszer”) útján végzett csomagszállítási szolgáltatás (továbbiakban: „Szolgáltatás”) igénybevételének és használatának feltételeit tartalmazza, mely szolgáltatás a www.facepakk.com weboldalon (a továbbiakban: „Honlap”) és szoftveren (mobilapplikáción) keresztül érhető el.

A Facepakk szolgáltatás és a szolgáltatás használatához kapcsolódó Honlap, valamint szoftver (mobilapplikáció), mint számítógépes programalkotás kizárólagos jogosultja Domokos Béla (anyja neve: Biró Terézia; született: Szekszárd, 1982.06.10.) magánszemély. A Szolgáltató jogosult a Honlap és a szoftver (mobilapplikáció) hasznosítására.

1. A szerződés és jogviszony tárgya, regisztráció

A jogviszony tárgya a Szolgáltató által működtetett Rendszer használata, illetve az azon keresztül történő „online csomagszállítási közvetítő szolgáltató” tevékenység.

A Rendszer a Szolgáltató által üzemeltetett, kizárólagos tulajdonában álló szoftver és az ahhoz kapcsolódó online platform, valamint teljes infrastruktúra együttes elnevezése, amely közösségi megosztás révén online felületet (platformot) biztosít a Feladó által meghatározott méretű és súlyúcsomagok (továbbiakban: Csomag) továbbítására. Felhasználónak minősül a Feladó, aki a csomagot feladja (a továbbiakban: „Feladó”) és a Szállító (a továbbiakban: „Szállító”), aki a Csomagot továbbítja a Címzettnek (a továbbiakban együttesen: „Felhasználó”). Címzett, aki a Facepakk rendszerben és a csomagon címzettként kerül feltűntetésre (a továbbiakban: „Címzett”). A Rendszer segítségével a Felhasználók feladhatják kiszállítandó Csomagjaikat, illetőleg a Szállító közreműködők gondoskodnak azok Címzettnek történő továbbításáról.Csomagszállításnak minősül az a tevékenység, amikor a csomag küldője a szállítandó Csomagot átadja az Szállítónak, aki előre kialkudott díj ellenében elszállítja azt előre egyeztetett rendeltetési helyre (a továbbiakban: „Csomagszállítás”).

A Szolgáltató vállalja, hogy az Általános Szerződési Feltételekben és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő méretű, tömegű, tartalmú és csomagolású Csomagok továbbításának megszervezésére vonatkozó platformot biztosítja, míg a Szállító a Szolgáltató részére Szolgáltatási Díj megfizetését vállalja. A Szállító és a Feladó között létrejövő egyedi megállapodás keretében díj fizetése ellenében a Feladó vállalja, hogy díjat fizet a Szállítórészére, aki saját eszközével továbbítja és a Feladó által megjelölt címhelyen a Címzett, vagy jogosult átvevő részére kézbesíti.

Az ÁSZF, mint a Szolgáltató és az Felhasználó közötti határozatlan időre kötött, keret jellegű szerződés, a Facepakkonline platformon keresztül történő regisztráció során, a regisztráció kötelező elemeként az elfogadásával jön létre. Az ÁSZF elfogadása kizárólag elektronikusan lehetséges. A sikeres regisztrációval elektronikus úton megkötött, a Rendszer használatára vonatkozó szerződés jön létre a Felek között. A szerződéskötés nyelve magyar.

A regisztráció során tett kifejezett nyilatkozattal majd az azt követő kötelező hozzájáruló nyilatkozatok megtételét követően a Felhasználó és a Facepakk Korlátolt Felelősségű Társaság között online szerződés jön létre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ekrtv.) 5. § (4) bekezdésének megfelelően. A Szolgáltató és a Felhasználó közötti szerződést attól az időponttól kezdve kell érvényesen létrejöttnek és hatályosnak tekinteni, amikor a Felhasználó a Rendszerben sikeres regisztrációt hajtott végre. Az ÁSZF elfogadása kizárólag elektronikusan lehetséges. A regisztráció szükséges feltétele az ÁSZF és annak mellékletei, az Adatvédelemi Szabályzat és a Cookie/Süti  Szabályzat elfogadása és a kötelező személyes adatkezelési hozzájárulások megtétele.

A Rendszer bizonyos szolgáltatásait (pl. keresés, út részleteinek megtekintése, hirdetésfigyelőre feliratkozás) a Szolgáltató regisztráció nélkül is elérhetővé teheti minden, a hatályos magyar jogszabályok szerint jog- és cselekvőképes személy számára. Bizonyos szolgáltatások (pl. csomag szállítására vonatkozó igény feladása, értékelés leadása stb.) azonban regisztrációhoz, majd belépéshez kötöttek. A Rendszerbe történő regisztráció díjmentes.


Regisztrálni a Rendszer felhasználói felületeinek egyikén a “Regisztráció” menüpont alatt az adatmezők kitöltésével vagy Facebook profil segítségével lehet. Ez utóbbi esetben a Facebook általános felhasználói feltételei is érvényesek. A regisztráció szükséges feltétele az ÁSZF és az Adatvédelmi Szabályzat elfogadása. Sikeres regisztráció esetén a Szolgáltató visszaigazoló e-mailt küld a Felhasználó részére, aki az e-mail cím valódiságának megerősítését, valamint a kötelező nyilatkozatok megadását követően tudja igénybe venni a Szolgáltatást.

Az adatbeviteli hibákból, illetve az adatok szándékolt vagy csalárd módon történő téves megadásából eredő károkért és az adatbevitel közben esetlegesen felmerülő technikai problémákért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.


Amennyiben a Felhasználó a Regisztrációját nem fejezi be (nem igazolja vissza az e-mail cím valódiságát vagy nem fogadja ez a Rendszer használatához szükséges nyilatkozatokat), a megadott adatokat a Szolgáltató az Adatvédelmi Szabályzatban megadott határidő elteltével törli.


Szolgáltató jogosult jelen ÁSZF-et a Rendszer Felhasználóinak előzetes tájékoztatása mellett, egyoldalúan is módosítani. A tájékoztatás a Honlapon való közzététellel valósul meg, a módosított ÁSZF hatálybalépését megelőzően legalább 7 (hét) nappal. A Felhasználóval szemben a módosított rendelkezések a hatályba lépést követően a Rendszer első használata alkalmával válnak hatályossá, amikor a Felhasználó annak elfogadásáról nyilatkozik. Amennyiben a Felhasználó az ÁSZF módosításaival nem ért egyet, úgy regisztrációjának törlésére az ugyfelszolgalat@facepakk.com e-mail címen van lehetőség(feltéve, hogy a Felhasználónak nincs rendezetlen tartozása a Szolgáltató felé).

Az ÁSZF hatálya a Szolgáltatás igénybevételére irányuló minden, Szolgáltató Rendszerébe történő regisztrációval a Felhasználó és Szolgáltató között létrejövő jogviszonyra kiterjed és meghatározza a Szolgáltatás igénybevétele körében a Felek jogait és kötelezettségeit, illetve az egyéb körülményeket.

A Feladó és a Szállító közötti egyedi szerződés nem jöhet létre érvényesen az ÁSZF kifejezett elfogadása nélkül, azonban az egyedi szerződésben foglalt szállítási díj (azaz a CsomagCímzetthez való eljuttatásának díja; a továbbiakban: „Szállítási Díj”) kizárólag a Feladó és a Szállító egyedi, Szolgáltatótól független megállapodását és szerződését képezi.

Felek jelen ÁSZF tárgyának eredményes megvalósítása érdekében egymással fokozottan együttműködve kötelesek eljárni.

Felek a Rendszerben elérhető információkra kizárólag saját felelősségükre hagyatkozhatnak, azok esetleges változásainak figyelemmel kísérése szintén saját felelősségük.

Felek kötelesek a Rendszert jogszerű és törvényes célokra, illetőleg módon használni.

A Rendszer eléréséhez szükséges internet hozzáférés és az ahhoz szükséges eszközök (hardver és szoftverek, illetve azok megfelelő beállításai) biztosítása a Felek feladata és felelőssége. Az informatikai eszközök rendelkezésre állásáért és rendeltetésszerű működéséért, használatáért a Feladó, illetőleg a Szállító tartozik kizárólagos felelősséggel.

Felek elfogadják, hogy a Facebook, az Android Market, illetve az App Store, vagy egyéb harmadik szolgáltatók szabályzataira és tevékenységére semmilyen ráhatása nincs, azok tekintetében felelősséget nem vállal.

2. A szerződő felek

2.1. A Szolgáltató

Facepakk Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhelye: 1025 Budapest, Görgényi út 8.

E-mail: info@facepakk.com

Domokos Béla

Bankszámlaszám: 11746005-25739789-00000000

Cégjegyzékszám: Cg.01-09-345387

Adószám: 26797540-1-41

A szolgáltatások ellátásához a Szolgáltató platformot biztosít a Felhasználók részére, akik jogosultak a platform igénybevételére.

2.2. A Felhasználó

Felhasználó az a magánszemély, aki az Általános Szerződési Feltételeknek megfelelő feltételekkel igénybe veszi a Szolgáltatást (a továbbiakban: „Felhasználó”). Felhasználó a Feladó vagy a Szállító.

3. A Felhasználó kötelezettségei

A Szolgáltatást a Felhasználó kizárólag saját felelősségére használhatja.


A Felhasználó felelős a felhasználónevével végrehajtott műveletekért, valamint az ezt védő jelszó biztonságban tartásáért. Amennyiben a Felhasználó tudomást szerez arról, hogy jelszavához jogosulatlan, harmadik személy hozzájutott vagy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát. Ha feltételezhető, hogy jogosulatlan, harmadik személy a Felhasználó jelszavának használatával bármilyen módon visszaél, Felhasználó köteles a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni.

A Felhasználó által közzétett tartalom kizárólag a Felhasználó véleményét tükrözi. Tilos olyan tartalom rögzítése a Rendszerben, amely tévesen azt a látszatot kelti, hogy a Szolgáltató jóváhagyta vagy egyetért a Felhasználó által megjelenített tartalommal. A Felhasználó által közzétett tartalomért, és az azzal kapcsolatban esetlegesen felmerülő károkért kizárólag a Felhasználó tartozik felelősséggel. A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy az általa a Rendszerben elérhetővé tett tartalom harmadik személyek jogait vagy a hatályos, magyar jogszabályokat ne sértse.


A Felhasználó maga felel a Rendszerben megadott adataiért, különösen a megadott kapcsolati adatok, mint pl. e-mail cím, telefonszám időszerűségéért és helyességéért. A Felhasználó adatainak ellenőrzése nem tartozik a Szolgáltató hatáskörébe, de a szándékosan, vagy csalárd módon megadott hamis adatok szankcionálást, jogi lépéseket vonhatnak maguk után.


A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Rendszerben tilos más weboldalak, vagy a Felhasználó saját termékeinek, szolgáltatásainak reklámozása a Szolgáltató hozzájárulása nélkül. A Rendszerben történő reklámozási lehetőségekről az info@facepakk.com e-mail címen lehet tájékoztatást kérni.

A Csomag leszállítását követően köteles a rendszerben értékelést adni a szállításról. Az elfogadott csomagszállítási ajánlat után a rendszerben legfeljebb egy értékelés adható le.

4. A Csomagra vonatkozó részletes rendelkezések

4.1. A Csomag tartalmára vonatkozó szabályok figyelembevétele

A Feladó felelőssége gondoskodni arról, hogy a Csomagtartalma a jogszabályoknak és az Általános Szerződési Feltételeknek megfeleljen. A Csomag tartalma nem lehet olyan tárgy vagy anyag, amelynek szállítását jogszabály vagy az Általános Szerződési Feltételek tiltja (pl. különösen veszélyes anyag). Az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott egyes tárgyak és anyagok csak az Általános Szerződési Feltételekben előírt feltételekkel adhatók fel. A szállításból kizárt tárgyakat, valamint a feltételesen szállítható tárgyakat és azok feladási feltételeit az 1. melléklet tartalmazza.

A Feladó köteles a Csomagot úgy csomagolni, hogy a csomagolás a Csomagot megóvja, és az mások személyét és vagyonát ne veszélyeztesse, a Csomag a szállítás során történő kezeléséhez szükséges információkat a csomagoláson, ennek hiányában a Csomagon kell feltüntetni.

A Szolgáltató nem vizsgálja a Csomag tartalmát, különösen arra vonatkozóan, hogy az a szállításból kizárt-e vagy feltételesen szállítható. A Szolgáltatót felelősség a Csomag tartalma tekintetében felelősség nem terheli.

Amennyiben szemrevételezés után a Csomagot a Szállítószemélyes biztonságra nézve veszélyesnek vagy a rendelkezésre álló szállítási eszközzel történő biztonságos szállításra alkalmatlannak ítéli meg, vagy ha a Csomagszállításból kizárt tárgyat tartalmaz vagy az Általános Szerződési Feltételek 1. mellékletében rögzítetteknek nem felel meg, felvételét visszautasítja.

A Feladó a Szolgáltatóval szemben felelős azért a kárért, amely a nem megfelelő vagy hiányzó csomagolásból, a Csomaggal kapcsolatos adatok, információk és okmányok hiányából, hiányosságából vagy pontatlanságából származott.

A Feladó felelős a Csomag által személyek életében, egészségében és testi épségében, továbbá egyéb tárgyakban, a Szállító berendezéseiben és más Csomagokban okozott károkért, kivéve, ha az a Csomag Szállítónak való átadását követően, a Szállító érdekkörében felmerülő okból ered (pl. autóbaleset), mely esetben a Szállító felelős az okozott kárért. A Feladó és a Szállító köteles viselni továbbá saját kárát és megtéríteni a Szolgáltató felmerült kárát és többletköltségeit is, ha azok annak folytán keletkeztek, hogy a Feladó a jogszabályokban és az Általános Szerződési Feltételekben foglalt előírásokat nem tartotta be.

4.2. Csomagolás, lezárás, címzés

A Feladó feladata gondoskodni a Csomagok szállításra alkalmas címzéséről és a tartalom jellegéhez igazodó, azt megfelelően védő, biztonságos csomagolásáról.

Csomagok csomagolása: A Csomagokat a tartalom tulajdonságának, jellegének, alakjának, tömegének megfelelően úgy kell csomagolni, hogy a Csomag burkolata a belső tartalmat megvédje. Burkolatként olyan tiszta, világos csomagolóeszközt kell használni, amely a címirat olvashatóságát, valamint kezelését nem zavarja, és amelyre a címirat és egyéb jelzések könnyen és tartósan ráragaszthatók.Nem kell csomagolni a zsákot, kosarat, továbbá azokat a tárgyakat, amelyeket a kereskedelmi szokás szerint nem csomagolnak, kivéve, ha a Feladó számára fontos, hogy a Csomag tartalmát a Szállító ne ismerhesse meg. A Szállító a Csomag átvételekor köteles meggyőződni annak megfelelő csomagolásáról, a Csomag szállításra alkalmas voltáról.

Csomagok lezárása: A burkolatnak, a belső- és külső csomagolásnak és lezárásnak olyannak kell lennie, hogy a burkolat nyilvánvaló megsértése nélkül a tartalomhoz ne lehessen hozzáférni.

Csomagok címzése: A Csomagot tiszta, pontos, jól olvasható címzéssel kell ellátni. A Szolgáltató nem fogad el szállításra olyan Csomagot, melynek címzését áthúzás, átírás útján, vagy bármilyen módon megváltoztatták. A Címzett nevét teljes alakjában kell a Csomagra feljegyezni. Címzettként több név is szerepelhet, ilyen esetben a kézbesítés bármelyikük kezéhez történhet.

– A Csomagon feltüntetett cím meg kell egyezzen a Facepakkwebalkalmazásban megadott címmel.

– A címiratot úgy kell kialakítani, hogy a Feladó és a Címzett címe jól láthatóan elkülönüljön. A címzésre vonatkozó adatokat latin betűkkel, arab számokkal (kerület, utca, házszám, épület, emelet, ajtó esetén szükség szerint római számmal), olvashatóan, a Csomagon, a burkolaton vagy a Csomaghoz tartósan hozzáerősített címiraton – tintával, gépírással, golyóstollal, vagy nyomtatással Lehet függő, ragasztott vagy varrott címiratot is alkalmazni, amelyet úgy kell felerősíteni a Csomagra, hogy az a kezelés során ne válhasson le.

A Címzett nevét és címét a Csomag hosszúságának irányában kell feltüntetni, szállítási rend szerint a Csomag előoldalán.

A Csomagokon a Feladónak a következő címadatokat kell feltüntetnie:

– a Címzett (címzettek) nevét, vagy elnevezését;

– a Csomag rendeltetési helyét – település nevét;

– a címhelyet – az utca, közterület nevét, a házszámot (ha ez nincs, helyrajzi számot), a lépcsőház számot;

– a közelebbi címet – az emelet, és az ajtószám megjelölésével;

– címhely irányítószámát;

Feladó a Csomagon kizárólag egy címet tűntethet fel.

4.3. A Küldemény feladásához megadandó adatok a Facepakk platformon keresztül

A Feladó az adott, továbbítandó Csomag kapcsán a Facepakkplatformon az alábbi információk megadására köteles:

a) A Csomag méretére vonatkozó információk, melyek a szállítási eszközt és a Szolgáltatás árát befolyásolják

➢ S méret: 40*40*5 cm, max 1 kg
M méret: 40*40*40 cm, max 2 kg
➢ L méret: 100*100*100 cm, max 5 kg
XL méret: 200*200*100 cm, max 25 kg
Egyedi méret

c) törékeny-e a Csomag, azaz fokozottabb figyelmet igényel a szállítás.

Tömeg és mérethatárok

A szállítható Csomagok tömeg– és mérethatárai a szállítási eszköz figyelembevételével a következők:

Gyalogos, illetve kerékpáros szállítás esetén:

– Tömeg: 16 kg

– Legnagyobb befoglaló méret (hosszúság x szélesség x magasság):35 x 33 x 60 cm

Motorkerékpáros szállítás esetén:

– Tömeg: Hátizsákban 16 kg, illetve motoros tárolódoboz esetén annak maximális teherbírása

– Legnagyobb befoglaló méret (hosszúság x szélesség x magasság): hátizsákban 35 x 33 x 60 cm, motoros tárolódoboz esetén annak maximális mérete

Gépkocsival, illetve kis furgonnal történő szállítás esetén:

– Tömeg: 35 kg

– Legnagyobb befoglaló méret: a jármű méretéhez igazodik

4.4. A Csomagra vonatkozó általános kötelezettségek

A Csomag, melyből hosszú, hegyes részek állnak ki, nem alkalmas szállításra, szállítását megtagadhatja a Szállító.

A tárgyakat a működésükhöz szükséges energia vagy erőforrásokkal együtt úgy szabad Csomagban elhelyezni, hogy a csomagolás a véletlenszerű működésbe lépést megakadályozza.

A Csomagba helyezett üvegeket, flakonokat egymástól, valamint alulról és felülről is védőréteggel kell védeni. A törékeny, különösen sérülékeny áru esetén abban az esetben érvényesül az általános felelősség, ha megfelelően feltüntetik azt a csomagoláson.

Ha a csomagolás vagy a Csomag kezeléséhez szükséges információ hiányossága a Csomag átvételét követően válik nyilvánvalóvá, Szállító köteles erről a körülményről a Szállítót késedelem nélkül tájékoztatni.

Csomagszállítás esetén a csomag felvételi és leadási helye a felek kölcsönös megegyezésének tárgyát képezi.

Csomagszállítási igény felmerülte esetén az ajánlatkérésben a Feladó kötelessége minden olyan részletet a Szállító tudomására hozni, ami a szállításra történő felelősségteljes ajánlatadáshoz szükséges, beleértve a csomag méretét, állagát, tömegét, esetlegesen extra információkat, mint érték, törékenység.

A Szállítónak lehetősége van a kapott csomagszállítási ajánlatkérésre reagálva megadni a konkrét összeget, amennyiért hajlandó a csomagszállítást vállalni. Amennyiben vállalni tudja a csomagszállítást, kötelezően megadandó a fuvardíj.

A csomag Feladója a kapott ajánlatok közül szabadon, indokolás nélkül elfogadhat legfeljebb egy ajánlatot. Az elfogadást az ajánlat alatt megjelenő “Kiválasztom” gomb segítségével teheti meg.

Elfogadott csomagszállítási ajánlat esetén a felek megkapják a Rendszerben egymás elérhetőségét a további kapcsolatfelvétel megkönnyítése érdekében. A Csomag Feladójának a felelőssége a csomagot olyan csomagolásban átadni, mely biztosítja, hogy a szállítandó küldemény ne tegyen kárt az autóban, önmagában, vagy más az autóban szállított tárgyakban, állatokban, emberekben.

A Platformon keresztül mind a Szállító, mind a Címzett egy visszaigazolást küldd a csomag átvételét igazolva, mely igazolja és bizonyítja a Csomag sértetlen átadását és a teljesítést.

Kapcsolatfelvételi adatok megadása levelezésben, ajánlatkérésben, vagy ajánlatadásban, elfogadott szállítási ajánlat hiányában mind a két fél számára tilos.

4.5. Kézbesíthetetlen Küldemények

Kézbesíthetetlennek minősül az a Csomag, amelyet a Szolgáltatón kívül álló okból a Címzettnek (vagy az egyéb jogosult átvevőnek) kézbesíteni nem lehet.

4.6. Lemondás

Amennyiben a Szállító lemondja a szállítást, úgy a Csomag automatikusan visszakerül a piactérre.

5. A Szolgáltatások díjának megállapítása és kiegyenlítése

5.1. Díjak megállapítása

Az Általános Szerződési Feltételekben meghirdetett szolgáltatások igénybevételéért a Szállító díjat tartozik fizetni. A szolgáltatások díját a Szolgáltató határozza meg. A szabad árformába tartozó árak esetében a Szolgáltató a díjváltozás bevezetését és ezzel együtt az ÁSZF módosítását megelőző 15 nappal az ügyfeleket az új díjakról internetes honlapján tájékoztatja. A díjváltozás és ÁSZF módosításhatálybalépésének napjától az ügyfélnek az új szolgáltatásidíjat kell megfizetnie. A Szolgáltató a szolgáltatások díját a Csomag kézbesítésétől számított általános öt éves elévülési időn belül követelheti.

A Facepakk platform az egyedi szerződés kezdeményezésekor automatikusan kiszámítja a vonatkozó, Szállító által fizetendő díjat.

Jelen ÁSZF-ben az alábbi fogalmak alatt a következőket értjük:

Szállítási Díj: a Feladó és a Szállító által a csomagszállításra megállapodott összeg.

Szolgáltatási Díj: a Szállító által a szolgáltatásért a Szolgáltató számára fizetendő teljes összeg. Sikeres csomagszállítás esetén a Szolgáltató részére befizetendő szolgáltatási díj az elfogadott csomagszállítási ajánlat 20%-a, de minimum 400,- Ft, azaz négyszáz forint, melyet a Szállító köteles befizetni.

5.2. Díjfizetési mód

A Szolgáltatás díjának kiegyenlítése a Szállító általi, Csomag leszállítására vonatkozó tény Facepakk platoformon való rögzítésével egyidejűleg, a Szállító által a Rendszerben rögzített bankszámla adatok alapján, a Szállító bankszámlájáról történő automatikus levonással történik.

A Rendszerben elérhető a Felhasználók közötti biztonságos, online fizetési lehetőség az Stripe Inc. (510 Townsend Street San Francisco, CA 94103 United States) által üzemeltetett Stripefizetési rendszer segítségével.

A fizetés folyamatára és az ezzel kapcsolatos adatvédelmi rendelkezésekre a Stripe általános szerződési feltételei az irányadók. A Stripe fizetési rendszerről a https://stripe.com/ weboldalon lehet tájékozódni.

6. A Szolgáltató kötelezettsége és felelőssége

A Szolgáltató feladata és kötelezettsége kizárólag aFelhasználók közötti kapcsolatfelvétel megteremtésére korlátozódik. A Szolgáltató nem vállal felelősséget semmilyen, a szállítás során bekövetkezett eseményért, kárért, a Felhasználók által megadott adatok valódiságáért, bármely adat elvesztéséért és a szolgáltatás esetleges hibás működéséből vagy szüneteléséből eredő károkért (2001. évi CVIII. törvény 7. §. (2) és 11. §).

A Rendszert minden Felhasználó kizárólag saját felelősségére használja, melyet a regisztráció során, az ÁSZF elfogadásával tudomásul vesz.

Felhasználó által közzétett tartalomért, és az azzal kapcsolatban, esetlegesen felmerülő összes vagyoni, illetve nem vagyoni kárért kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy az általa a Rendszerben elérhetővé tett tartalom harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetett, sem közvetlen módon ne sértse.

A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Szolgáltatásban bekövetkezett olyan hibákért, redundanciákért, melyek a számítógépes berendezések, számítógépes online rendszerek, szerverek vagy szolgáltatók, szoftverek, elégtelen működéséből, az Internet túlreheltségéből vagy vis major eseményekből (ideértve, de nem kizárólagosan a háborút, természeti katasztrófákat, sztrájkokat, lázadásokat, munkabeszüntetéseket és hasonló eseteket) adódnak.

A Szolgáltató hatáskörén kívül esik annak kivizsgálása, hogy az esetlegesen okozott károkért ki a felelős.

A Szolgáltató nem vállal felelősséget a csomag megérkezéséért, annak tartalmáért, illetve a szállítás során bekövetkező esetleges károkért. A Szolgáltató hatáskörén kívül esik annak kivizsgálása, hogy az esetlegesen okozott károkért ki a felelős.

A Szolgáltató a Honlapon megjelent hirdetések tartalmáért nem vállal felelősséget. A Szolgáltató a hirdetéseket az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény rendelkezéseinek figyelembevételével teszi közzé.

7. Tájékoztatás, panasz

7.1. Tájékoztatás

A Szolgáltató vállalja, hogy a szolgáltatási feltételekben bekövetkezett valamennyi lényeges változásról tájékoztatja ügyfeleit és a Facepakk felületen közzé teszi:

Általános Szerződési Feltételeket;
Az Adatvédelmi Szabályzatot;
az alkalmazott díjakat;
az állandó elérhetőségének telefonszámát, egyéb elérhetőségét;
minden egyéb közérdekű információt.

7.2. Panaszok kezelése, vitarendezés

Panasznak az olyan bejelentés minősül, amelyben a Felhasználó állítja, hogy a Szolgáltató által nyújtott Szolgáltatás részben vagy egészében nem felel meg a jogszabályi előírásokban, illetve az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak.

A Szolgáltató a Csomag részleges elvesztésére vagy megsérülésére vonatkozó jelzést, bejelentést és a kártérítési igény érvényesítését a Panaszok között nem tartja nyilván, mert ilyen jellegű panasszal kizárólag a Feladó és Szállítóélhetnek egymással szemben.

A Felhasználó panaszát az ugyfelszolgalat@facepakk.com e-mail címen jelezheti a Szolgáltatónak. A Szolgáltató a beérkezett panaszra 10 napon – melybe a munkaszüneti napok nem számítanak bele – belül reagál.

Jogszabályi kötelezésre Szolgáltató vállalja az alternatív vitarendezési fórum igénybevételét a fogyasztói jogviták rendezéséhez. Az Európai Bizottság által fejlesztett és üzemeltetett online vitarendezési platform az alábbi linkre kattintva érhető el:

https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU

Az online vitarendezési platform használata regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, majd bejelentkezés után a fogyasztó benyújthatja panaszát a honlapon keresztül, ha nem sikerült közvetlenül rendeznie a jogvitáját a vállalkozással.
A panasz benyújtását követően az online vitarendezési platform azonnal továbbítja azt az ellenérdekű félnek. Ezt követően az érintetteknek meg kell egyezniük egy alternatív vitarendezési fórumról, amely végső soron el fog járni a közöttük fennálló ügyben. Azokról a fórumokról, amelyek eljárhatnak az esetükben, a platform tájékoztatja a feleket. Amint megszületik a megállapodás a vitarendezési fórumról, az online platform oda továbbítja a panaszt.


Ha a feleknek nem sikerül 30 napon belül megegyezniük, vagy ha a platform sem tud a benyújtott adatok alapján olyan alternatív vitarendezési fórumot azonosítani, amelynek hatásköre van eljárni, a panasz további feldolgozására nem kerül sor.

Amennyiben az alternatív vitarendezési fórum nem vezet eredményre, úgy felek jogvita esetére kikötik a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét.

8. Adatkezelési szabályok, adat- és titokvédelem

8.1. Adatszolgáltatás, adattovábbítás

A Szolgáltatóra vonatkozó olyan adatokat, amely a szolgáltatások igénybevételéhez, a hozzáférés megvalósításához, illetve az Adatvédelmi Hatóság feladatainak a végzéséhez szükségesek, a Szolgáltató köteles az Adatvédelmi Hatóság részére szolgáltatni, akkor is, ha azok üzleti titoknak minősülnek.

A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott adatokat köteles nyilvánosan hozzáférhetővé tenni.

A fentiek szerinti adatszolgáltatás során az adatszolgáltató felelős az adat tartalmának időszerűségéért, hitelességéért, pontosságáért és ellenőrizhetőségéért.

Az Adatvédelmi Szabályzat, mely az ÁSZF részét képezi, ide kattintva érhető el. Abban került részletezésre, hogy milyen adatokat kezelünk, milyen céllal, milyen jogalapon, azokat milyen külső feleknek továbbítjuk.

A Cookie/Süti Szabályzat, mely szintén az ÁSZF részét képezi, ide kattintva érhető el.

8.2. Személyes adatok védelme, titokvédelmi kötelezettség

A Szolgáltató a szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságáról szóló törvényben, valamint a vonatkozó, közvetlenül alkalmazandó Európai Uniós szabályokban foglaltak figyelembevételével kezelheti, dolgozhatja fel és továbbíthatja.

A Szolgáltató az általa továbbított Küldemény tartalmát csak a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges mértékben ismerheti meg.

Egyebekben a Szolgáltató adatvédelmi rendelkezéseit az Adatvédelmi Szabályzat tartalmazza.

9. Szolgáltatások teljesítésének minősége

A Szolgáltató tevékenységének ellátása során vállalja, hogy az ügyfél által az Általános Szerződési Feltételek alapján igényelt szolgáltatásokat maradéktalanul teljesíti.

A felvett Küldemények továbbítási útvonalát és módját a Szállító választja meg a Feladó által igénybevettszolgáltatásnak megfelelően.

10. Facepakk rendszer

A Facepakk rendszer minden eleme, valamint az azon elérhető minden szolgáltatói tartalom a Szolgáltató szerzői jogi védelme – illetőleg, amennyiben releváns, iparjogvédelmi oltalma – alatt áll. Ezek felhasználása, feldolgozása, másolása, átdolgozása, terjesztése, többszörözése, tárolása, bármely módon történő hasznosítása, jelen ÁSZF célján túlmenő használata a jogtulajdonos kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül a szerzői jogok megsértését jelenti, mely megfelelő jogkövetkezményeket von maga után.

A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Szolgáltatást, a Facepakk felület tartalmát, illetőleg a Facepakk rendszer működését bármikor, indokolás nélkül módosítsa, vagy hozzáférhetőségét a jelen ÁSZF-ben foglaltak betartásával külön megtérítési, kártalanítási vagy kártérítési igény nélkül egyoldalúan megszüntesse.

Szolgáltató bármikor jogosult továbbá külön megtérítési, kártalanítási vagy kártérítési igény nélkül a Szolgáltatás szüneteltetésére, azaz a Facepakk rendszer időleges leállására különösen karbantartás vagy rendszerfrissítés esetén, melyet minden esetben megelőz az ügyfél előzetes értesítése e-mail útján, illetőleg a Facepakk rendszeren keresztül is. Ilyen esetben az érvényes, még nem teljesített megrendelések automatikusan lemondásra kerülnek, és Szolgáltató nem kötelezhető semmilyen ezzel összefüggő kár megtérítésére, kártalanításra, vagy egyéb igény teljesítésére. A szüneteltetés ideje alatt ideiglenesen a Facepakk felületen keresztül csomagok nem adhatók fel.

Szolgáltató minden erőfeszítést megtesz a Facepakkrendszerben található tartalmak pontosságának és teljességének biztosítása érdekében, azonban nem vállal felelősséget az adatok esetleges pontatlanságából vagy hiányosságából eredő bárminemű kárért.

Szolgáltató megtesz mindent annak érdekében, hogy az Facepakk rendszerben a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően, zökkenőmentesen működjön, valamint lehetőségeihez mérten rendszeresen ellenőrzi és frissíti az Alkalmazást, ellenőrzi az abban elérhető információk és adatok pontosságát, illetőleg törekszik biztosítani annak számítógépes vírusokkal, illetve egyéb maleware-rel szembeni védelmét, ugyanakkor a Szolgáltató nem vállal felelősséget a Facepakk rendszer folyamatos, akadálytalan, hibamentes működtetéséért és hozzáférhetőségéért, annak teljességéért vagy az adott célra való alkalmasságáért, esetleges bármely okból történő adatvesztésért, vagy bármely egyéb diszfunkcionális jelenségért.

11. Hozzáférés korlátozása

A Szolgáltató jogosult a Felhasználók hozzáférésének korlátozására vagy megszüntetésére (regisztrációjuk törlésére), hirdetéseik, illetve az általuk közzétett egyéb tartalmak törlésére, amennyiben a Felhasználó:

a.) tevékenységével más Felhasználó személyes adataival visszaél
b.) nem a valóságnak megfelelő adato(ka)t adott meg
c.) nem rendeltetésszerűen használja a Rendszert
d.) tevékenységével a szolgáltatás működtetését veszélyezteti
e.) más Felhasználók érdekeit szándékoltan megsérti, velük szemben tisztességtelen magatartást tanúsít
f.) a Facepakk üzenőfalát és/vagy belső üzenőrendszerét nem kívánatos elektronikus kommunikáció tömeges terjesztésére használja fel
g.) a Szolgáltató üzleti érdekeit sérti, különösen, de nem kizárólagosan az alábbiak tekintetében:
• I.) Rendszeren kívüli kapcsolatfelvételre buzdít, kapcsolatfelvételi adatokat ad meg, vagy kér az alábbi helyeken:
belső üzenetben
hirdetés leírásában
foglalkozásnál
autó színe, márkája leírásában
bemutatkozó szövegben
és minden egyéb, az oldalon publikusan, vagy bejelentkezett felhasználóknak látható mezőben, mely nem erre rendeltetett
h.) a Rendszerbe és/vagy a Szolgáltató Facebook oldalára valótlan, jogsértő, vagy jogsértő tevékenységre buzdító, fajgyűlölő, rágalmazó, zaklató, sértő, obszcén, trágár, megbotránkoztató, fenyegető, hamis vagy félrevezető tartalmat, vagy tartalomra mutató linket tesz ki
i.) Üzletszerű személyszállítást végez anélkül, hogy a mindenkor aktuális törvényi feltételeknek megfelelne

12. Megszüntetés

12.1. A Felhasználó a közte és a Szolgáltató közt fennálló, jelen ÁSZF által szabályozott jogviszonyt regisztrációjának törlésével bármikor, azonnali hatállyal felmondhatja.

12.2. A Szolgáltató a közte és a Felhasználó közt fennálló, jelen ÁSZF által szabályozott jogviszonyt abban az esetben jogosult felmondani, azaz a Felhasználó regisztrációját törölni, ha a Felhasználó jelen ÁSZF-et (különös tekintettel a Hozzáférés korlátozása részben felsoroltakra) megsérti.

13. Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok

A Rendszer felhasználói felületein megjelenített tartalom (különös tekintettel, de nem kizárólagosan: logók, szövegek, fényképek, grafikák, videók) szerzői jogainak jogosultja a Szolgáltató. A Rendszerben található tartalom, vagy annak részei nem másolhatók és nem használhatók fel a Szolgáltató kifejezett, írásbeli engedélye nélkül.

14. Vegyes rendelkezések

14.1. Felek kötelesek az szolgáltatásokkal kapcsolatban alkalmazandó jogszabályi előírásoknak – ideértve különösen az elektronikus kereskedelemre irányadó, és fogyasztóvédelmi magánjogi és közigazgatási szabályokat is – folyamatosan megfelelni, az esetleges szükséges engedélyeket beszerezni és azokat mindenkor hatályban tartani.

14.2. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF és az annak kapcsán létrejött további szerződések értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény vonatkozó rendelkezéseire. Valamennyi vonatkozó jogszabály kötelező rendelkezései a Felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

14.3. Jelen ÁSZF elfogadásával a Felek kötelezettséget vállalnak bármely, a Szolgáltatás igénybevételéhez, szerződésszerű teljesítéséhez szorosan kapcsolódó jelentős tény, adat, körülmény vagy információ felmerülése esetén egymás haladéktalan tájékoztatására. Az ügyfél bármely értesítési, bejelentési, tájékoztatási kötelezettségének rendelkezésre álló funkció esetén a felhasználói fiókján keresztül vagy az info@facepakk.hu címre küldött e-mail útján, Szolgáltató pedig a Facepakk felület vagy a Felhasználó által megadott email címre küldött email útján köteles eleget tenni. A mulasztás minden jogkövetkezménye kizárólag a mulasztó Felet terheli. Az e-mail útján megtett jognyilatkozat akkor válik hatályossá, amikor az a másik fél számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató köteles a Felhasználó jognyilatkozatának megérkezését elektronikus úton késedelem nélkül visszaigazolni.

14.4. Az ügyfél kötelezettséget vállal arra és büntetőjogi felelőssége tudatában kifejezetten kijelenti, hogy az általa megadott személyes, számlázási, illetőleg a Facepakk rendszer használata során bármely módon Szolgáltató rendelkezésére bocsátott adatok hozzá, vagy a címzettjéhez köthetőek, valósak, helyesek, és a Szolgáltató vagy harmadik személy jogát, jogos érdekét nem sértik. A Szolgáltató, amennyiben tudomására jut vagy az valószínűsíthető, hogy az ügyfél által megadott adatok nem, vagy részben nem valósak, pontosan, teljesek, vagy egyéb módon jogellenes vagy szerződésellenes elemeket tartalmaznak, jogosult a Szolgáltatást megtagadni és további jogkövetkezményeket alkalmazni a jelen ÁSZF-ben, illetve a vonatkozó jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően. Felek az adataikban bekövetkezett változást haladéktalanul kötelesek bejelenteni a másik Fél részére, a késedelmes, illetve téves adatközlés, illetőleg annak elmaradása miatti kárfelelősség a bejelentést elmulasztó Felet terheli.

14.5. Felek rögzítik, hogy a másik Fél szerződéses adatait, valamint az együttműködésük során megismert adatokat – így különösen a Felek képviselőinek és munkatársainak személyes adatait, a Felek egyes üzleti adatait, munkavállalóira vonatkozó adatokat – mindenkor a vonatkozó hazai és EU-s jogszabályoknak megfelelően, az adatvédelmi szabályzatuknak megfelelően kezelik.

14.6. Felek kifejezetten kikötik, hogy jelen ÁSZF-re, illetve az annak kapcsán létrejött további szerződésekre a magyar joghatóság irányadó.

Kelt: 2020. január 31.

1. számú melléklet

A szállításból kizárt tárgyak:

személyszállítás

szúró-, vágó-, és lőfegyver;

– lőszer, robbanószer;

– radioaktív, gyúlékony, mérgező, maró, tűz. és robbanásveszélyes anyagok, illetve azt tartalmazó tárgyak;

– élő állatok, emberi, állati, földi maradványok, szervek, testrészek;

készpénz, érme, bélyeg;

– romlandó, fertőző áruk;

– hűtést, fűtést igénylő áruk;

– kegyeleti érzéseket sértő tárgyak, halotti hamvak;

– kereskedelmi mennyiségű alkohol, dohányáru;

– narkotikumok, egyéb hallucinogén és a büntető törvénykönyvben meghatározott anyagok;

– nem megfelelően csomagolt tárgyak;

– az ADR (Rendelet a veszélyes áruk közúton történő szállításáról) értelmében veszélyes áruk;

minden olyan árú, amelynek szállítása jogszabályból eredően kizárt.

Az oldalunk használatához szükség van néhány süti elfogadására.